Newsgép

Minden hír egy helyen!

Milliárdos amerikai fegyverszállítmány érkezik Tajvanra

Milliárdos amerikai fegyverszállítmány érkezik Tajvanra

Több mint egymilliárd dollárért ad el katonai eszközöket az Egyesült Államok Tajvannak, jelentette be pénteken az amerikai kormány. Joe Biden megválasztása óta egyszer sem küldtek oda ekkora szállítmányt.

A csomag legnagyobb része (655 millió dollár) logisztikai támogatás, amivel a sziget légvédelmi jelzőrendszerét fejlesztik. Ennek célja, hogy minél korábban értesüljenek róla, ha Kína támadást indítana Tajvan ellen.

Ezen kívül 355 millió dollár értékben küldenek Harpoon hajó elleni rakétákat és 85 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat, amiket repülőgépről vagy helikopterről indíthatnak légi célpontok ellen.

Az amerikai kormány szerint a szállítmányra azért van szükség, hogy Tajvan „elégséges önvédelmi képességet tarthasson fenn”. Felszólították a kínai vezetést, hogy hagyjon fel a Tajvant érintő katonai, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással.

Laura Rosenberger, a Fehér Ház Kínáért és Tajvanért felelős igazgatója azt mondta, a kínai hadsereg nagy erőket vonultatott fel vízen és levegőben is, és azon van, hogy megváltoztassa a fennálló viszonyokat a Tajvani-szorosnál. Itt közel 70 éve húzódik egy képzeletbeli középvonal, elválasztva egymástól Kínát és Tajvant, de a tajvani vezetés arra készül, hogy a kínaiak egyre gyakrabban át fogják lépni ezt a vonalat. Kína hivatalosan sosem, legfeljebb hallgatólagosan ismerte el a középvonalat.

Kína augusztusban öt napos hadgyakorlatot tartott Tajvan körül, miután Nancy Pelosi amerikai házelnök a szigetre látogatott.

A tajvani hadsereg csütörtökön először lőtt le olyan azonosítatlan civil drónt, amely a kínai partoknál lévő kis sziget, Shihyu (Oroszlán-sziget) közelében hatolt be a légterébe. Az Oroszlán-sziget a Csinmen-szigetcsoport részeként nagyon közel van Kína partjaihoz.

Kína saját területeként tekint Tajvanra, amely jövőre 13 százalékkal növeli katonai kiadásait. (AP)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük