Newsgép

Minden hír egy helyen!

6400 milliárd forintnyi uniós támogatás visszatartását javasolhatja az Európai Bizottság a Reuters információi szerint

6400 milliárd forintnyi uniós támogatás visszatartását javasolhatja az Európai Bizottság a Reuters információi szerint

Az Európai Bizottság két tisztviselőjétől származik a Reuters információja, ami szerint a testület az EU 2021-27-es költségvetésében Magyarországnak szánt 22,5 milliárd euró hetven százalékának visszatartását javasolja majd, ha nem születik megegyezés. Ez azt jelentené, hogy 6400 milliárd forintnyi EU-s forrástól esik el hazánk. Korábban sosem volt szó ekkora összegről. A hírre romlani kezdett a forint. A reggeli 399 forintos euronkénti ár estére 405 forintos szinten jár. Az Európai Parlamentben is ma vitatták meg az újabb jelentést, amely szerint Magyarország már nem tekinthető demokráciának. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke is ott volt Strasbourgban, és beszédet mondott a parlament épületében. Mint mondta, az Unión belül is meg kell védeni a demokráciát, a jogállamiságot, és ki kell irtani a korrupciót. Az Európai Bizottságnak szeptember 22-ig kell elküldenie a válaszokat a magyar kormány felvetéseire. A hírek szerint ez hamarabb, már vasárnap meg fog történni. 

Az Európai Bizottság két tisztviselőjétől származik a Reuters információja, ami szerint a testület az EU 2021-27-es költségvetésében Magyarországnak szánt 22,5 milliárd euró hetven százalékának visszatartását javasolja majd, ha nem születik megegyezés. Ez azt jelentené, hogy 6400 milliárd forintnyi EU-s forrástól esik el hazánk. Korábban sosem volt szó ekkora összegről.

A hírre romlani kezdett a forint. A reggeli 399 forintos euronkénti ár estére 405 forintos szinten jár. Az Európai Parlamentben is ma vitatták meg az újabb jelentést, amely szerint Magyarország már nem tekinthető demokráciának.

Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke is ott volt Strasbourgban, és beszédet mondott a parlament épületében. Mint mondta, az Unión belül is meg kell védeni a demokráciát, a jogállamiságot, és ki kell irtani a korrupciót.

Az Európai Bizottságnak szeptember 22-ig kell elküldenie a válaszokat a magyar kormány felvetéseire. A hírek szerint ez hamarabb, már vasárnap meg fog történni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük