Newsgép

Minden hír egy helyen!

65 milliárd eurós rezsicsomag Németországban: olcsóbb tömegközlekedés, közvetlen támogatás a rászorulóknak

65 milliárd eurós rezsicsomag Németországban: olcsóbb tömegközlekedés, közvetlen támogatás a rászorulóknak

„Át fogjuk vészelni a telet” – mondta Olaf Scholz német kancellár az újabb, 65 milliárd eurós rezsitámogatási csomag bejelentésekor.

A kormány továbbra is alacsonyan tartaná az árakat a közösségi közlekedésben, miután megszűnt a nyár elején három hónapra bevezetett, 9 eurós havibérlet. A tervek szerint közvetlen anyagi támogatást nyújtanak majd a nyugdíjasoknak, a segélyekre jogosult embereknek és a diákoknak.

A villanyszámlákon ársapkát is bevezetnének, és kilencezer olyan cégnek adnának adókedvezményt, amelyek sok energiát használnak. Másfelől viszont rendkívüli adót vetnének ki az energiacégekre, amiből az intézkedések egy részét finanszíroznák.

A korábbi csomagokkal együtt összesen 100 milliárd eurót költöttek eddig a lakossági terhek enyhítésére. Összehasonlításképp, a járvány alatt 300 milliárdból tartották életben a német gazdaságot.

Scholz azt mondta, időben meghozták a szükséges döntéseket a téli gázhiány elkerülésére, így az sem jelent majd gondot, hogy Oroszország szivárgásra hivatkozva továbbra sem indította újra az Északi Áramlat 1-et.

Az ellenzéki CDU/CSU politikusai túl ködösnek tartják a terveket, és a korábban bezárásra ítélt három atomerőmű további működtetését javasolják. (Egyre valószínűbb, hogy valóban nem fogják mindet bezárni, az elmúlt hónapokban a lakosság véleménye is sokat változott.)

Németországban nyolc százalékos volt az augusztusi infláció, az élelmiszereknél viszont ennél is magasabb, 16,6 százalék. Az energiaárak, más országokhoz hasonlóan, szintén az egekbe szöktek. (BBC, Deutsche Welle)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük