Newsgép

Minden hír egy helyen!

A zaporizzsjai erőműben maradnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői

A zaporizzsjai erőműben maradnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői

A zaporizzsjai atomerőmű térségének fegyvermentesítését sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A politikus a létesítményben lévő összes katona kivonását követelte. Kijev korábban többször azt vetette Moszkva szemére, hogy katonákat állomásoztat az erőműben, amelyet március óta ellenőrzése alatt tart.

Az ukrán elnök egyúttal azt mondta, az orosz erők nem engedélyezték a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőit kísérő újságíróknak, hogy részt vegyenek a küldöttség zaporizzsjai erőműbe tett látogatásán. Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója és Zelenszkij korábban arról egyezett meg, hogy a delegációt a sajtó is elkíséri, „hogy a világ lássa az igazságot” – fogalmazott az elnök.

A küldöttség csütörtökön érkezett az atomerőműbe, a látogatást követően pedig az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom bejelentette, hogy a NAÜ öt képviselője a nukleáris létesítményben marad.

Grossi azt mondta, a NAÜ-misszió tagjai szeptember 3-ig az Enerhodarban lévő nukleáris létesítményben lesznek, ezután dől el, lesz-e állandó megfigyelője a szervezetnek az erőmű területén.

A küldöttség a tervek szerint pénteken felméri az atomerőműben keletkezett esetleges károkat, valamint beszámol a létesítményt üzemeltető személyzet állapotáról is – tájékoztatott a főigazgató. (MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük