2021 áprilisában nagy karriert futott a magyar weben egy videó, amit az Átlászó riportere készített Rákay Philip NER-influenszerrel budakeszi lovardájának kapubejárója előtt. Rákay egy listaáron 48 milló forintba kerülő Mercedes G 500-as terepjáróból válaszolt újságírói kérdésre. Az autó azért is tűnt fel sokaknak, mert korábban senkit – legalábbis a kormánypárti holdudvarból senkit – nem sikerült szóra bírni egy ilyen gép volánja mögött. Pedig a Mercedes G-osztály már hosszú ideje – lassan tíz éve – a NER-es elit egyik kedvelt közlekedési eszközeként ismert, és úgy tűnik, továbbra sem megy ki a divatból.
Egészen a második Orbán-kormányig kell visszamennünk az időben az első G-osztály észlelésig. 2013-ban a HVG fotózta le Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki tanácsadót egy ilyen autóban, volt feleségével, Kaminski Fannyval az utasülésen. Feltűnt a közvéleménynek is, és a sajtóban is Habony-Merciként kezdték emlegetni a dzsipet. A 444-nél is így hivatkoztunk rá, amikor egy kísértetiesen hasonló darab parkolt be az V. kerületi önkormányzat elé.
Habony kedveli a terepjárót, mint műfajt: 2006-ban egy Lexus RX-ből pattant elő, mielőtt lekaratézott egy nyugdíjas házaspárt a XII. kerületi Mese utcában. Viszont amint Mercedesre váltott, rögtön trendszetterré lépett elő.
2016-ban már Mészáros Lőrincet is G-Mercedes várta a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülete előtt. Tiborcz István 2019-ben kezdett el használni egy hasonló terepjárót: a miniszterelnök veje egy német rendszámos Mercedes-AMG G 63-ban tűnt fel. (Előbb az Átlátszó szpottolta, aztán Ács Dániel is lekapta a Várkert Bazár előtt.)