Kiterjesztette korlátozó intézkedéseit az orosz kormány többek között az EU magas rangú katonai vezetőire, valamint az ukrajnai fegyverszállításban segédkező szervezetek képviselőire, csapott oda az orosz külügyminisztérium szerdai közleményében.
A korlátozó intézkedések: a listán szereplő személyeknek tiltott a beutazás Oroszországba.
Az orosz külügy arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU és tagállamai halált okozó haditechnikával látják el Ukrajnát. Amivel szerintük polgári infrastrukturális létesítményeket és objektumokat támadnak, amivel pedig szintén szerintük nehezítik a segélyszállítmányok útját a konfliktus sújtotta területekre. Az orosz külügy szerint ezzel veszélybe sodorják egész Európát.
Az oroszok közleménye megrója az EU-t, amiért az szerintük nem akar az ukrajnai és európai békébe invesztálni, hanem a konfliktus elnyújtásán dolgozik. „Az EU lakosai kénytelenek saját zsebükből fizetni ennek a háborúskodó politikának az árát” – fejti meg a dokumentum.
Ha nem lenne elég, hogy az Ukrajnát lerohanó oroszok arról beszélnek, mennyire erőszakoskodik az EU: ma az igencsak autoriter Putyin kritizálta a briteket a demokratikus választások hiányáért. (via MTI)