Mintha Romulus Augustus, az utolsó római császár, és Ferenc József, az utolsó említésre méltó Habsburg uralkodó néhány napon belül haltak volna meg. Mihail Gorbacsov és II. Erzsébet halála 2022. augusztus 30-án illetve szeptember 8-án körülbelül ilyen kaliberű történelmi események. A négy uralkodó élete és halála közt vannak különbségek, de a legfontosabb dolog mégis összeköti őket.
Romulus Augustus egy akkor már az utolsókat rúgó birodalom rövidke záróepizódjának főhőse volt, akárcsak az utolsó szovjet pártfőtitkár. Az alattvalói szemszögéből nézve végeláthatatlanul hosszú ideig uralkodó Ferenc József egy anakronisztikus operettbirodalom teljes szétesését nézhette végig, akárcsak II. Erzsébet, aki minden valószínűség szerint az utolsó jelentős és népszerű brit királynőként szerepel majd a történelemkönyvekben.
A birodalmak fokozatos rohadása és széthullása egyrészt nem szép látvány, másrészt sok szenvedéssel is jár. Gorbacsov halála után, a számos méltatás mellett, bőven voltak olyan hangok is, amik az utolsó szovjet vezető bűneit vetették szemére, bármiféle tekintet nélkül a gyász óráira (perceire? napjaira?). Ezeket a hangokat Magyarországon hangosabban lehetett hallani, hiszen a Szovjetunió által elkövetett borzalmakat itt, vagy legalábbis a közvetlen környéken kellett megszenvedni.
II. Erzsébet halála kapcsán is bőven vannak ilyen hangok. Ezeket Kelet-Európában, illetve általában Európában kevésbé lehet hallani, hiszen a brit birodalom évszázados pusztítását nem fehér emberek szenvedték meg, hanem szinte kizárólag távoli kontinensek lakói. Szudántól Indiáig bőven van miért haragudni a britekre, a brit uralkodókra, és a gyász órában (perceiben? napjaiban?) sem felejteni el, hogy mi történt alig néhány évtizede.
A világ Gorbacsovot a Szovjetunió széthullása után Nobel-békedíjjal jutalmazta, és a globális közvélemény a halála után is azt az álláspontot képviselte, hogy hálásnak kell lenni neki azért, amiért a lehetőségekhez képest békésen és nagyon kevés vérrel engedte feloszlani a Szovjetuniót és birodalmát. Ettől még senki nem felejtette el, hogy mi történt a rendszerváltás káoszában Vilniusban és Bakuban, de a közmegegyezés az lett, hogy Gorbacsov ezek a véres epizódok ellenére is a lehetőségekhez mérten jól hozta le azt a néhány évet, amiben főszerep jutott neki.
Hasonló konszenzus alakult ki II. Erzsébet kapcsán is. A kenyai koncentrációs táborok, a jemeni háború és az észak-írországi Véres vasárnap ellenére is az az általános vélemény, hogy már az ő hatalomra jutásakor is megszűnőben lévő brit világbirodalom teljes széthullása lehetett volna sokkal csúnyább is.
De hát nem is II. Erzsébet gyarmatosította Indiát, és uralkodása alatt sem volt sok hatása a napi ügyekre – mondják védelmezői. Az utóbbi nem ilyen egyszerű, és legalább rendesen bocsánatot kérhetett volna az elődei tömeggyilkosságaiért, de ő soha nem volt hajlandó szembenézni azzal, hogy honnan származik hazája gazdagsága és a saját koronaékszerei – válaszolják a kevésbé engedékenyek. De hát ő nem mondhatott le, mint Gorbacsov, hogy aztán nyugati konferenciák ünnepelt előadójaként oktassa, hogy mit csináltak rosszul az elődei – kontráznak a brit korona rajongói. Dehogynem – kapják meg erre, és itt nagyjából véget is érnek az érvek.
II. Erzsébet, akárcsak Ferenc József megítélését még jobban nehezíti uralkodásuk elképesztő hossza. Alattvalói, és úgy általában a világ sem emlékszik már arra, hogy milyen volt a világ II. Erzsébet előtt. Egyszerűen nem ismertek más brit uralkodót. 1952-es trónra lépése óta azonban a világ nagyot változott, és II. Erzsébet, hiába maradtak az udvari élet jelmezei és díszletei szinte változatlanok, mégiscsak átvezette a Windsor-házat előbb a 20., majd a 21. századba, nem csupán konkrét, hanem átvitt értelemben is.
Bár ő maga nem lett botrányhős, a jóisten által megkoronázott uralkodó helyett egyfajta celebritásként, csúnyább szóval celebként élte életét. Kardashianok jönnek, Trumpok mennek, de olyan érdeklődést, mint a brit uralkodó és leszármazottai senki nem tud kelteni. Pláne nem úgy fenntartani évtizedeken át, ahogy az Károly és Diana 1981-es házassága óta folyamatosan történt. A brit királyi család mindennapjai szappanopera és valóságshow lettek.
II. Erzsébetet és népszerűségét a legocsmányabb botrányok sem tudták kikezdeni. Se férje, Fülöp herceg rasszista kiszólásai, se uralkodása utolsó éveinek legvisszataszítóbb ügye, amiben saját fiát, András herceget vádolták meg azzal, hogy prostitúcióra kényszerített kiskorú lánnyal volt szexuális kapcsolata. A legjóindulatúbb lezárása ennek a történetnek egyébként az, hogy hát bizonyítani azért nem sikerült.
Néhány évvel Diana és Károly esküvője előtt talán éppen a Sex Pistols híres, az angol himnusszal megegyező című dala tette II. Erzsébetet popsztárrá. Ez a Netflix rendkívül sikeres A Korona című sorozatában csúcsosodott ki, ami a királynőt nem csak emberként, hanem alapvetően jó emberként mutatta be. Különös módon utolsó éveiben így már egyszerre tudott a világ kedvenc nagymamája és egyfajta feminista ikon is lenni, aki megállta a helyét egy férfiak által dominált világban. Aki amikor kellett, áldozatot hozott, amikor pedig arra volt szükség, kemény is tudott lenni.
A történelem fontos szereplőinek értékelése azonban nem hogy nem ér véget halálukkal, hanem ekkor kezdődik csak el igazán. Akármit is gondolunk 2022-ben Gorbacsovról és II. Erzsébetről, legalább néhány évtizedre lesz szükség megítélésük kőbe véséséhez, hogy aztán persze kezdődhessen az egész elölről. Hasonló a helyzetük mint az egyébként szintén Nobel-békedíjjal jutalmazott F. W. de Klerké, a dél-afrikai apartheid utolsó elnökévé, akiről szintén az a konszenzus, hogy hiába volt maga is részese nagyon csúnya dolgoknak, végül is egész jól hozta le a történelmi pillanatot, ami neki jutott, és elengedte vérre és erőszakra épített birodalmát.
Gorbacsov és II. Erzsébet esetében sokat fog nyomni a latban, mint ahogy Ferenc József esetében is sokat nyomott, hogy mi virágzik majd ki birodalmuk romjain. A szovjet-orosz és a brit birodalom rohadása ugyanis még bőven nem ért véget. Az egyik valahol Harkov és Herszon közott mállik, a másik a világ után Európából is visszavonulva, egyre silányabb politikai vezetőkkel csúszik lefelé a lejtőn. II. Erzsébet volt hosszú ideje az első brit uralkodó, akinek uralma alatt reális lehetőség nyílt az Egyesült Királyság szétesésére. Ezt végül sikerült elkerülni, de teljességgel elképzelhető, hogy utódai, ahogy Ferenc József után IV. Károly (és ha van egy kis szerencséje a világnak, Vlagyimir Putyin), már úgy kerülnek be a történelemkönyvekbe, mint Romulus Augustus.