Newsgép

Minden hír egy helyen!

Brüsszelben is tudják, hogy a Kúria elnöke törvénybe ütköző módon nevezett ki bírókat

Brüsszelben is tudják, hogy a Kúria elnöke törvénybe ütköző módon nevezett ki bírókat

Az Európai Bizottság ismeri a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) jelentését a Kúria elnökének kinevezési gyakorlatáról, válaszolta a Népszava kérdésére az uniós szerv szóvivője.

A Helsinki Bizottság múlt héten számolt be az Országos Bírói Tanács (OBT) pályázati eljárásokkal kapcsolatos összefoglalójáról, amit közérdekű adatigénylés után adtak ki. A dokumentum szerint Varga Zs. András tizenegy bírói pályázatból öt esetben nem a törvényeknek megfelelően járt el, mivel nem az OBT által kialakított rangsor első helyezettjét nevezte ki, viszont az előírások ellenére nem kérte az OBT hozzájárulását ahhoz, hogy a második vagy a harmadik helyezettet válassza. Egy alkalommal a negyedik helyezett kapott pozíciót, ami még az OBT egyetértésével sem lenne lehetséges.

Az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, az éves jogállamisági jelentésekben is szóvá tették már az igazságszolgáltatás működésével, a bírói kinevezésekkel kapcsolatos problémákat. „Figyelemmel kísérjük a helyzetet, és a következő jogállamisági jelentés keretében értékelni fogjuk az ajánlások végrehajtását.”

A kormány éppen azon van, hogy egyre nagyobb vállalások árán végre megkapja az uniós pénzeket.

  

Read More 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük