Newsgép

Minden hír egy helyen!

Édesanyja halálával mától fia, III. Károly a brit király

Édesanyja halálával mától fia, III. Károly a brit király

Abban a pillanatban, amikor meghalt II. Erzsébet, legidősebb fia, a hetvenhárom éves Károly automatikusan Nagy-Britannia királya lett. A korábbi walesi herceg búcsúzó szavait már „őfelsége a király” nevében tette közzé a Buckingham Palota:

Károly hároméves kora óta örököse a trónnak, hisz édesanyja akkor foglalta el azt, és akkor vált világossá az is, hogy legidősebb fia következhet majd utána. Ahogy II. Erzsébet volt a leghosszabb ideig uralkodó vezetője a monarchiának, úgy Károly a valaha volt legtovább várakozó trónörökös volt.

Ugyanakkor a nap folyamán megkérdezték az egyik udvaroncát arról, gondolkodott-e az öröklésen. „Sosem akart a trónról gondolkodni, mert az szeretett édesanyja halálát is jelentette volna” – válaszolta.

Bár az örökösödés automatikus, annak pontos terve (A London Bridge hadművelet) szerint holnap a királyi tanács hivatalosan is beiktatja Károlyt, a koronázásról pedig később döntenek majd. Az viszont már hivatalos, hogy a III. előtagot viseli majd a neve előtt, így III. Károly királynak szólítják majd, feleségét, Camillát pedig a „királyi hitvesnek”.

(Guardian)

  

Read More 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük