Newsgép

Minden hír egy helyen!

Fél mondatot kapott Oroszország a Fidesz-KDNP háborús  határozati javaslatában

Fél mondatot kapott Oroszország a Fidesz-KDNP háborús határozati javaslatában

Brüsszeli szankciók, béke és tűzszünet az Országgyűlés elé terjesztett szövegben. 

„Kifejezzük elkötelezettségünket a béke mellett. Azt várjuk el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel, és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak” – olvasható abban az országgyűlési határozati javaslatban, amit közösen nyújtott be kedden este a Fidesz és a KDNP. Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról című szövegben egyetlen tagmondat foglalkozik az orosz agresszióval.

Ismételten elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemhez.

– olvasható a Kocsis Máté és Simicskó István által jegyzett beadványban. A kilencpontos határozat ezt követően úgy folytatódik, hogy

„Álláspontunk szerint a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, és az orosz gazdaságot sem kényszerítették térdre, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Oroszország háborúját finanszírozza Európa. Az energetikai szankciók egekbe lökték az energiaárakat, gazdasági károkat és tomboló inflációt okoztak minden uniós tagországban. Nincs olyan család, amely ne érezné a szankciós infláció terheit.”
„Ellenezzük azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét. A gáz- és olajimport teljes befagyasztása, a nukleáris fűtőelemek behozatali tilalma jelentős ellátásbiztonsági zavarokat és még nagyobb inflációt okoznának számos tagországban, így Magyarországon is. Elvárjuk a brüsszeli döntéshozóktól, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek gazdasági kárai nagyobbak, mint nehezen jósolható előnyei. Elfogadhatatlan, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.”

Végül a határozati javaslatban felszólítják „a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak hazánknak, vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: