Newsgép

Minden hír egy helyen!

Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi

Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi

Vádat emeltek egy 29 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt. Áldozata a saját, kilencéves kislánya volt – közölte az MTI-t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség tájékoztatása alapján.

A vádirat szerint az apa – aki nem él együtt a családjával – tavaly áprilisban iskolába vitte a kislányt, akit betegség miatt nem akartak fogadni, így visszafordultak. A férfi a hazafelé vezető, két település közti úton megállt, arcon ütötte a kislányt, levette az alsóneműjét és szexuális erőszakot követett el ellene. A kislány a nagymamájának mondta el, mit tett vele az apja.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását és szülői felügyeleti jogának megszüntetését kérte a büntetett előéletű férfira, aki jelenleg is letartóztatásban van. Emellett véglegesen eltiltanák minden olyan foglalkozástól, ahol tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását végezné.

Ha szóbeli, lelki, fizikai vagy szexuális erőszak áldozata vagy, vagy gyermekbántalmazásnak vagy tanúja, hívd a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 24 órás, ingyenesen hívható segélyvonalát: +36 80 212 021; a NANE segélyvonalát nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek: +36 80 505 101; vagy tájékozódj itt.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük