Az MVM és a Paksi Atomerőmű egykori vezérigazgatója már akkor is ki-be járkálhatott, amikor elvileg ült.
Kiszabadult a börtönből az MVM egykori vezérigazgatója, a bal- és jobboldali kormányzatok idején egyaránt csúcsvezetői és kormányzati-gazdasági állásokat betölő Kocsis István.
A 2019-ben az MVM 15 milliárd forintjának hűtlen kezelése miatt öt évre ítélt Kocsis 3 év 4 hónap letöltése után szabadulhatott a “parkettásnak” is becézett, egyszemélyes cellákkal berendezett, parkosított kerttel és teniszpályával rendelkező kecskeméti luxusbörtönből. Ide a 24.hu tudomása szerint többek között azért tudott bekerülni, mert az elítélése után közvetlenül a fia vásárolt egy kis kecskeméti panellakást, ahová Kocsis a Leányfalu központjában álló, többhektáros birtokáról átjelentkezett. Az elítéltek büntetési helyszínének kijelölésekor ugyanis fontos szempont, hogy lehetőleg minél közelebb kerüljenek a lakóhelyükhez.
Kocsis eleve nem úgy töltötte le a büntetését, mint egy normális elítélt. A Direkt36 leplezte le, hogy 2022-ben több szűk körű, nukleáris témájú találkozón is megjelent a volt MVM-vezér, aki a szocialista kormányok idején a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója is volt. Mindez természetesen a szabad világban, nem a börtönben történt.
Azt, hogy Kocsis rendszeresen mászkált szabadlábon, miközben elvileg börtönben ült, személyesen is megtapasztaltam. Családlátogatási okokból gyakran hajtok ugyanis el a 11-es úton a helyi hírességnek számító leányfalusi Kocsis-birtok előtt, ami a település központjában, Budapest felől érkezve nem sokkal a strand előtt, a főút bal oldalán található. A menedzser börtönbüntetése közben kétszer is szemtanúja voltam annak, hogy éppen kihajt a birtokáról a 11-esre.