Newsgép

Minden hír egy helyen!

„Megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül”

„Megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül”

Orbán Viktor a a határvadászok pénteki avatását kiemelkedő pillanatnak nevezte Magyarország biztonsága számára a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti bázisán. „Magyarországon a történelem során megtanultuk, hogy egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül” -mondta miniszterelnök, majd arról beszélt, hogy a magyar határvédelmi rendszer „ellenáll az illegális migráció legmagasabbra felcsapó hullámainak is”.

A biztonság a határainknál kezdődik, Magyarország biztonsága a határvadászokkal kezdődik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a határvadász ezred megalakulása alkalmából tartott ünnepségen, pénteken Budapesten. Beszédében a kormányfő az esküt tett határvadászoknak azt mondta: tiszteljük az elszántságukat, a bátorságukat és azt, hogy vállalták ezt a feladatot, megbecsüljük a szolgálatot, amelyet a haza érdekében végeznek. „Egy ország áll önök mögött” – fogalmazott.

Legyenek bármekkorák az éppen előttünk magasodó akadályok, nem szabad feladni azt a célt, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa. Ezt a célt fenyegeti a migráció, és az ebből fakadó veszélyek kivédése továbbra is elsőszámú feladat Magyarország számára – hangsúlyozta. (via MTI)

  

Read More 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: