Newsgép

Minden hír egy helyen!

Nemcsak Károly kap új címet, de Vilmos is

Nemcsak Károly kap új címet, de Vilmos is

II. Erzsébet halálával Károly hercegből III. Károly király lett, vagyis az új trónörökös a fia, Vilmos herceg lett. De ezen felül is kaphat új címet Vilmos, aki most feleségével, Katalinnal együtt a Cornwall hercege és hercegnéje címet viselik.

Ahogy a BBC is írja, a walesi herceg címet eddig Károly viselte, és ezt most átadhatja fiának, de ez közel sem működik automatikusan.

A walesi herceg címet először II. Eduárd kapta meg 16 éves korában, 1301-ben, ezzel kezdődött a hagyomány, hogy az angol királyok ezt a címet adják örökösüknek. De rögtön is meg is szegték azzal, hogy II. Eduárd nem a fiának, hanem unokájának adta a címet.

II. Erzsébet 1958-ban jelentette be, hogy fia, Károly lesz az új walesi herceg. Őt megelőzően Erzsébet nagybátyja, VIII. Eduárdé volt a cím, aki végül 1936-ban mindössze egy évig volt király, és hivatalosan meg sem koronázták, mert eljegyezte az amerikai Wallis Simpsont, aki már kétszer is elvált.

Károly beiktatását 1969-ben tartották, az esemény pedig közel akkora felhajtás volt, mint egy koronázás. Szóval ha Károly koronázása után Vilmos esetleg tényleg megkapja a walesi herceg címet, a következő években viszonylag sok és drága eseményen kell részt venniük a briteknek.

  

Read More 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: