Newsgép

Minden hír egy helyen!

Peszkov szerint fennállt a gazdasági összeomlás veszélye, de olyan jól kormányoztak, hogy növekedés lett belőle

Peszkov szerint fennállt a gazdasági összeomlás veszélye, de olyan jól kormányoztak, hogy növekedés lett belőle

A Bloomberg szerint is sikerült megúszniuk az összeomlást, egyes szektorok pedig teljesen jól megvannak a szankciók ellenére is. 

Az orosz gazdaságot tavaly összeomlás fenyegette, miután az ukrajnai háború elindítása után szankciókat vezettek be ellene, de ezt az orosz kormánynak sikerült megakadályoznia, sőt növekedést elindítania, jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 tévécsatorna vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.

Az MTI által szemlézett propagandaműsorban a szóvivő példátlannak nevezte az orosz gazdaságra kiszabott szankciókat, amelyekkel szemben minden erőforrást meg kellett mozgatnia az orosz vezetésnek. „A világon egyetlen ország sem szembesült még soha ekkora csapással, és elméletileg egyetlen ország sem képes ilyet elviselni” – mondta Peszkov, emlékeztetve arra, hogy mindez kétévi koronavírus-járvány után következett be, amely szintén nagy megterhelést jelentett a gazdaságnak. Elmondása szerint a vezetés „bölcs” döntéseinek és a kormány „titáni” munkájának köszönhetően a gazdaság stabilizálódott, majd „teljesen váratlanul növekedési pályára” állt.

A Bloomberg szerdai cikke alapján az orosz gazdaság kulcsfontosságú ágazatainak valóban sikerült alkalmazkodniuk a szankciókho. A lap szerint a gazdasági növekedés és a kormányzati kiadások által ösztönzött fogyasztói kereslet megugrása lehetővé tette, hogy a bankok, autógyárak, légitársaságok és más egyéb vállalatok módot találjanak a növekedésre a szankciók ellenére.

A lap azt írja, hogy bár a szankciók hatására a rubel rekordalacsony szintre zuhant, hamarosan újra fel tudott pörögni; az éves növekedés 5,5 százalékra nőtt a harmadik negyedévben az előző 4,9 százalékról; az orosz bankszektor pedig rég nem volt ilyen jó formában. Az ország tehát megúszta a gazdasági összeomlást, az állami kiadások azonban sok erőforrást elszívnak, a külföldi befektetők elvándorolnak, és a hazai vállalkozások egyre nehezebben tartják a tempót a technológiai változásokkal.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük