Newsgép

Minden hír egy helyen!

Portfolio: 15,7 százalékos augusztusi inflációt várnak az elemzők

Portfolio: 15,7 százalékos augusztusi inflációt várnak az elemzők

A Portfolio által megkérdezett elemzők átlagosan 15,7 százalékos áremelkedést várnak augusztusra, vagyis a jegybank által jelzett sáv felső felében alakulhatott az infláció – írta a gazdasági portál. Az augusztusi inflációs adatot csütörtökön közli a KSH. Júliusban 13,7 százalékos lett az infláció (az élelmiszerek ára tavalyhoz viszonyítva 27 százalékkal emelkedett), ami megerősítette azokat a vélekedéseket, melyek szerint öles léptekkel halad a magyar gazdaság a stagfláció irányába.

A megkérdezett szakértők többsége szerint továbbra is az árstopok fenntartásától függ, mikor tetőzik az infláció, de az igazi kérdés már inkább az, mennyivel emelkedik 20 százalék fölé a ráta. Virovácz Péter, az ING szakértője például alappályáján azzal számol a Portfolio cikke szerint, hogy három hónap alatt térhet vissza az üzemanyagár a piaci szinthez, vagyis várhatóan decemberben tetőzik majd az infláció, 22 százalék környékén.

Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter legutóbb sejtelmesen annyit mondott, hogy szerinte az ársapkák betöltötték a szerepüket, előbb-utóbb ki kell őket vezetni. AZ MNB pedig az infláció miatt legutóbb is nagyot emelt az alapkamaton.

  

Read More 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük