Newsgép

Minden hír egy helyen!

Reggel tűzvészt okozott egy ittas sofőr Híosz szigetén

Reggel tűzvészt okozott egy ittas sofőr Híosz szigetén

A lángok eloltására a sziget tűzoltóságának minden tagját, önkéntes segítőket és tűzoltóhelikoptereket is be kellett vetni, sőt két települést is ki kellett üríteni. 

Tűzvészt okozott egy ittas járművezető a görögországi Híosz szigetén a hétfő kora reggeli órákban – közölte az ERT közszolgálati rádió.

Az alkohol befolyása alatt álló férfi elvesztette az uralmat a járműve felett, és egy útszéli bozótba hajtott. A kocsi motorja kigyulladt, amitől lángra kapott az aljnövényzet, majd a közeli erdő is Katavaszi település határában.

A lángok eloltására a sziget tűzoltóságának minden tagját, önkéntes segítőket és tűzoltóhelikoptereket is be kellett vetni, sőt két települést is ki kellett üríteni. A tűzvészt csak a délutáni órákra sikerült megfékezni.

A helyi sajtó szerint a sofőrt ittas vezetés miatt őrizetbe vették. A sziget ügyészsége ezen felül gondatlanságból elkövetett gyújtogatás miatt is vádat emelt.

Görögországban a legtöbb tüzet gondatlanság idézi elő. Az ország számos erdőtűzzel küzd az idén, a lángok elleni harcot tovább nehezíti a 40 Celsius-fokot meghaladó hőhullám és az erős szél. Az utóbbi egy hónapban a hatóságok becslései szerint kb. 43 ezer hektár erdő, bozótos és mezőgazdasági földterület égett le. (MTI)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: