Newsgép

Minden hír egy helyen!

Sokkal több nő akar szavazni a Roe kontra Wade hatására

Sokkal több nő akar szavazni a Roe kontra Wade hatására

Jelentősen megnőtt a választási kedv az amerikai nők körében a Roe kontra Wade felülbírálása óta – derül ki több közvéleménykutató és adatszakértő cég friss elemzéseiből. Az államokban novemberben időközi választásokat tartanak, ahol többek közt eldől majd az is, hol biztosítják továbbra is az abortuszhoz való hozzáférést, és hol válik illegálissá a terhességmegszakítás.

Egy hónappal ezelőtt hosszabban írtunk róla, mi segítheti a demokraták győzelmét a félidős választásokon, annak ellenére, hogy Biden nem éppen népszerű elnök. Trump botrányain túl maga a Roe kontra Wade döntés, és az emiatt fellángolt abortuszvita lehet az egyik faktor, ami miatt a republikánusok akár el is veszíthetik az eredetileg nekik álló választásokat. A demokrata kapmpánystábok és a Biden maga is erősen dolgozik azon, hogy a téma minél erősebben uralja a közéletet, és ne a gazdasági nehézségekről legyen szó. egyeléőre úgy tűnik, a demokrata taktika sikeres.

A Pew Research Center májusi kutatása azt vetítette előre, hogy a nők – bár kis különbséggel – de jobban támogatják, hogy legális legyen az abortusz; a Kaiser Family Foundation (KFF) felmérése szerint pedig a nők többsége mondta, hogy csak olyan jelöltre szavazna, aki meg akarja védeni az abortuszhoz való jogot.

Ez azért is fontos, mert miután június 24-én szövetségi szinten megszűnt az abortuszhoz való jog törvényi védelme az USA-ban,

szokatlanul megemelkedett az újonnan regisztrált női szavazók száma több államban is.A New York Times által közzétett statisztikákból látszik az újonnan regisztrált női szavazók aránya a Roe kontra Wade kiszivárgása előtt, és a döntés után:

After the Supreme Court overturned Roe v. Wade, women surged in signing up to vote in some states. The rise is particularly notable in states where abortion rights are at risk. https://t.co/Ps9zlCXAxv pic.twitter.com/l9tq20guup

— The New York Times (@nytimes) August 26, 2022

Kansasben a június óta regisztrált szavazók több mint 65 százaléka nő, Pennsylvániában női választók teszik ki az újonnan regisztráltak 56 százalékát. Michiganben és Ohióban az új női szavazók száma kétszámjegyű különbséggel haladja meg az új férfi szavazókét a Newsweek szerint. Michigan mellett Wisconsin – ahol a frissen regisztráltak között 15,6 százalékkal több nő van – is választóvonalra kerülhet a TargetSmart korábbi felmérése alapján, tehát itt tényleg a reprodukciós jogok múlnak az eredményen.

Azokban az államokban, ahol nincs veszélyben az abortuszhoz való jog – ilyen Rhode Island vagy New York – viszonylag kis számú új regisztráló van, és nincs jelentős eltérés a nemek arányában sem.

A KFF augusztusi felmérése szerint a választók 55 százaléka az abortusztörvény miatt is döntött úgy, hogy szavaz a novemberi félidős választásokon, míg az Axios februárban csak 46 százalékot mért. Ehhez hozzátartozik, hogy a Roe kontra Wade felülbírálása nem teljesen hatott meglepetésként, mivel annak tervezetét már május elején kiszivárogtatta a Politico.

A regisztráció persze nem válik automatikusan szavazattá, ahogy a közvéleménykutatások eredményei – és maguk a vélemények – sincsenek kőbe vésve. Minden azon múlik, hányan fognak ténylegesen elmenni szavazni. A válaszadásokat az is befolyásolhatja, hogy a közvéleményben jelenleg népszerű téma az abortuszjog, de őszig még sok minden változhat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük