A Nemzeti Közszolgálati Egyetemi (NKE) megkereste a szentendrei önkormányzatot, hogy írassák be az ott dolgozókat világűr-politikai tanácsadó szakirányú továbbképzésre, de a 24.hu cikke szerint a városvezetés úgy döntött, egyetlen önkormányzati alkalmazott sem vesz részt a világűr-politikai tanácsadó képzésen.
A szentendrei önkormányzatot levélben kereste meg az NKE, amiben tájékoztatták őket, hogy világűrpolitikai tanácsadó szakirányú továbbképzést indítanak, melynek „célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a világűr emberi felhasználásának jogi, politikai és gazdasági aspektusaival”. A hallgatók „űrjogot, űrgazdaságtant, releváns biztonság- és védelempolitikai ismereteket” is tanulhatnak.
A szentendrei önkormányzat erről szóló közleményében úgy fogalmazott, hogy „azok a szentendreiek, akiket a világűrrel kapcsolatos problémák foglalkoztatnak, az önkormányzatnál sajnos nem tudnak segítséget kapni. Bár feltehetően az igény sem lesz igazán nagy az ilyen jellegű problémák megoldása iránt, hiszen az általános áremelkedés és a növekvő rezsiterhek mellett a szentendrei polgároknak egészen más, húsba vágóbb gondjaik vannak.” Az NKE egyébként feltehetően azért ajánlotta a képzést az önkormányzat figyelmébe, mert az önkormányzati törvény értelmében minden önkormányzat köteles munkatársait az NKE valamelyik képzésére beiskolázni.