Newsgép

Minden hír egy helyen!

Szeptember 12-ig kérhető a hetedikes gyerekeknek a HPV elleni védőoltás

Szeptember 12-ig kérhető a hetedikes gyerekeknek a HPV elleni védőoltás

Ebben a tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) kedden az MTI-t.

Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig, azaz jövő keddig kell leadni az iskolában.

A védőoltást idén is iskolai kampányoltás keretében adják be: az első dózist októberben, a másodikat jövő év áprilisában.

A kampányoltás keretében a kapott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget, és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákos esetek körülbelül 90 százalékát okozzák. Ezzel a védőoltással megelőzhető továbbá a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is.

A 7. évfolyamos lányok számára a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik a beadását.

A HPV elleni védőoltást az adott korosztályban a lányok 80 százaléka kérte, míg az első évben a fiúk több mint 70 százaléka vette igénybe az ingyenes oltást.

A HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb.

A védőoltási program célja a HPV vírus okozta daganatos megbetegedések és halálesetek számának csökkentése, ezért javasolják a védőoltást, és kérik a szülőket, éljenek a lehetőséggel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: