Newsgép

Minden hír egy helyen!

Több százmillió dolláros kártérítést fizet az e-cigiket gyerekeknek reklámozó cég

Több százmillió dolláros kártérítést fizet az e-cigiket gyerekeknek reklámozó cég

Az e-cigiket gyártó amerikai Juul 438,5 millió dollárt fizet három amerikai államnak, amiért fiatalkorúakat célzó hirdetésekkel reklámozta termékeit. A cég azt is bejelentette, hogy a jövőben nem fogja 35 évesnél fiatalabbaknak reklámozni a termékeit.

A Juult Texas, Oregon és Connecticut államok perelték be, miután éveken át vizsgálták a cég hirdetési stratégiáját. A Juult korábban már több másik állam, városi önkormányzat és tankerület is perbe fogta, miután a termékei elképesztő népszerűségre tettek szert a kiskamaszok körében. A cég pedig rá is játszott erre: óriásplakátjain tininek kinéző modellek szívták az e-cigit, reklámkampányaiban rajzfilmkarakterek szerepeltek, a korábbi periratok szerint pedig a cég olyan, kifejezetten gyerekeknek szóló csatornákon vásárolt reklámspotokat, mint a Cartoon Network vagy a Nickelodeon. A Juul máshogy is bátorította, vagy legalábbis nem gátolta a fiatalok dohányzását, például iskolai címekre is kiszállította az online megrendeléseket. A magyar iskolákat az Elf Bar nevű e-cigik tarolták le a Juulhoz hasonlóan, erről itt írtunk részletesebben.

Az amerikai tisztviselők szerint a Juul azon akarta megszedni magát, hogy egy újabb generációt szoktat rá a nikotinra.A Juul korábban már kártérítést fizetett hasonló perekben négy másik államnak, és több pere még folyamatban van. Novemberben indul például az a per, amelyet San Francisco tankerülete indított a cég ellen, januárban pedig egy Tennessee-állambeli család pere miatt járhatnak bíróságra a cég jogászai. A Juul korábban azt nyilatkozta, hogy 2019 óta teljes fordulatot vett a marketing-stratégiája, kivonták a fiatalok körében népszerű ízesített e-cigiket a piacról, és azóta nagyon felhívják a figyelmet a termékükön a dohányzás káros hatásaira. (Reuters)

  

Read More 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: