Könnyek közt búcsúzott utolsó meccse után Serena Williams amerikai teniszező. A 41 éves, 23-szoros Grand Slam-bajnok 27 éves pályafutását zárta le, miután egy háromórás meccsen vereséget szenvedett Alja Tomljanoviccsal szemben.
A meccset a New York-i Arthut Ashe Stadionban rendezték, ahol Williams első jelentős győzelmét aratta 1999-ben. A közönség felállva tapsolt, miközben Tina Turner „Simply The Best” című száma szólt.
Amikor utána megkérdezték tőle, elképzelhetőnek tartja-e, hogy idei jó teljesítményét látva mégis folytatja, azt mondta: nem hiszi, de sosem lehet tudni. Ezután köszönetet mondott a családjának és a szurkolóknak, akik „annyi éven keresztül, évtizedeken át” támogatták.
Williams augusztusban jelentette be visszavonulását, bár szándékosan nem használta ezt a szót. Mint a Vogue-ban megjelent cikkében írta, „elfejlődik” a sporttól más, számára fontosabb dolgok irányába.
Williams búcsúja:
(via BBC)