De az igazi poénrakéta akkor durrant el, amikor vesztükre csatolták. Értelmetlenségek keverednek arasznyi, kürt alakú hazugságokkal.
[[{„value”:”
Akkora füves pánikba estek a Drogkutató Intézetben a marihuána németországi legalizációjától, hogy elsőre elfelejtették csatolni a mailjükhöz a szervezet stratégiai igazgatójának tanulmányát a témában, melynek címe „ Németországi marihuána legalizáció – drogkatasztrófa előtt Európa?”
Egy nappal később oszlott a füst, helyreállt a rövidtávú memória és végre elküldték.
A szöveg azonnal ezzel a vaskos ténybeli hazugsággal kezdődik:
„Ami a német legalizálás előtti helyzetet illeti, Európában szinte egységesen az elutasítás volt a jellemző. Néhány ország próbálkozott a dekriminalizálással.
A valóság ezzel szemben az, hogy Európában Németország előtt dekriminalizálták a füvezést
Hollandiában, Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Máltán, Luxembourgban, Svájcban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Észtországban. A dolog már Horvátországban sem bűncselekmény egyébként, hanem bírsággal sújtható szabálysértés.A fentiek közül a legalizáció is megtörtént valamilyen fokon Hollandiában, Svájcban, Máltán és Luxemburgban. Van, ahol már stabilan működik a rendszer, van, ahol kísérleti fázisban, úgynevezett pilot programként lehetséges füvet venni, de ezekben az országokban már nemcsak a fű birtoklása vagy otthoni termesztése, de szabályozott keretek között történő megvásárlása is lehetséges. Van, ahol boltokban, van, ahol ehhez klubtagnak kell lenni.
A szövegben nem sokkal később arról esik szó, hogy
„(…) többen szerették volna legalizálni a kannabiszt, de először kísérletképpen a dekriminalizálás útjára léptek. Ez nyilvánvalóan pótcselekvés, hiszen a dekriminalizálás esetén ugyan büntetendő a tartás, a kereskedés, de a fogyasztás csak a szabálysértés kategóriájába tartozik, tehát maximum pénzbüntetés szabható ki, mindenfajta nyilvántartásba vétel (priusz) nélkül. Nyilván itt is már felmerülhet a kérdés, hogy ha tiltott a hozzájutás, akkor az elfogyasztott anyag miként került a fogyasztóhoz.”
A dekriminalizálás a valóságban egyáltalán nem ezt jelenti. A dekriminalizálás – mint azt a neve is mutatja – definíciószerűen azt jelenti, hogy a fogyasztás nem a szabálysértés kategóriájába tartozik, hanem a szabad kategóriába. A tartás is szabad ilyen esetben természetesen, sőt az érintett országok túlnyomó többségében maximált mennyiségű fű magunkkal vitele is engedélyezett. Az elfogyasztott anyag pedig úgy kerülhet legálisan a fogyasztókhoz az olyan országokban is, amik még csak dekriminalizáltak, de nem legalizáltak, hogy a dekriminalizálás minden esetben megadott mennyiségű marihuánanövény otthoni termesztésének engedélyezését is jelenti, jellemzően 3-5 tőét. Az ezekhez való magokat pedig például megvehetik online olyan országokból, ahol vannak legális magboltok.
A szerző koncentrációját írás előtt vagy közben mintha megzavarta volna valami, mert a következőképpen ismerteti a vadkender történetét:
„A vadkender hosszú ideig pusztán ipari alapanyagként szerepelt. Ötezer éve azonban már szövetet szőttek rostjaiból, amint arról koreai leletek tanúskodnak. A vadkender tehát haszonnövényként jelent meg. Ruhává szőtték, kötéllé fonták, sőt papírrá préselték, a kínaiak az első századokban, a mórok pedig ezer évvel később. A XXI. század elején új fejezet nyílt a kannabisz jellegű drogok történetében. A drogpiacon ugyanis megjelentek az első szintetikus kannabinoidok, amelyek a THC módosított változatai.”
A szövegből úgy tűnhet, mintha a marihuánát droggá tevő hatóanyagok szintetikusak lennének, jóllehet természetesen nem azok. A szerző által említett, néhány éve megjelent szintetikus dizájnerdrogoknak annyira nincs közük a marihuánához, hogy ezeket jó ideje nem is fűre cseppentve árusítják. A vadkender THC-tartalmú variánsait viszont dokumentáltan többezer éve használja az emberiség, Kínában például 2800 éve feljegyzések készültek a hatásairól.
„}]]